Dolgos hétköznapok

Az international partyra végül nem jutottunk be, vagyis náluk az ingyenes 2 Ł-ot jelent, ezért kihagytuk. Még indulás előtt 3 francia srác elmakogta nekünk, hogy tudjuk-e hol van jó buli, mi mondtuk, hogy mi erre megyünk, nem igazán reagáltak semmit, mondjuk az angoljuk elég kifogásolható volt. Kis csevejünk alatt megleptük őket a hírrel, hogy Magyarországnak önálló nyelve van, a magyar. Igaz mentségükre szóljon, hogy fővárosunkat kapásból tudták. Amúgy vicces figurák voltak, egy idióta, aki mindig beszélgetni akart, de érthetetlen akcentusa volt, egy afro-amerikai, aki tudott angolul, de csak a helyzetet mentette a haverja után, a harmadik pedig, akiről pár napig azt gondoltuk, hogy nem csak angolul, de franciául sem tud. Egészen máig boldogítottuk egyymást. Az international buli után nagy lelkesen mesélték, hogy ők találtak egy amazing international partit.. Hát ezek szerint nem értették előző napi beszélgetésünk nagy részét.

Másnapunk még szintén offos volt, gondoltuk majd egész nap lakást keresünk. Reggel elfogyasztottuk első reggelinket a hostelban, utána Csilla bele is vetette magát a kutatásba, de én inkább szundítottam még egyet. (Dóri). A lakáskeresés végére rájöttünk, hogy talán mégis a Leena lenne a legjobb. Beszéltünk is vele, hogy majd utaljuk a pénz, meg holnap tali. De igazából nem igen akartunk odaköltözi. Este még gondoltunk egy ilyen hosteles megoldásra is, hogy egy másik hostelban olcsón lehet sokat maradni. Meg is néztük, de csak július 17-től tudnánk odamenni. Kicsit már reménytelennek láttuk a helyzetet, de eszünkbe jutott Milosz. Ő az, akit a Csilla már az előző bejegyzésben ígéretesként emlegetett (a találkozó átcsúszott szombatra). Kicsit nyugotabban hajtottuk álomra a fejünket.

Másnap (péntek) volt első önálló munkanapunk. Ugyanazzal a trolival kellett dolgoznunk, de szigorúan külön. A troli megpakolása is már felemésztett egy jó órát és a takarítás is meglehetősen lassan ment mindkettőnknek. Magamról elmondhatom, hogy többször is megfordult a fejemben, hogy továbbállok. Mellesleg nem elég, hogy csomó szobát meg kell csinálnunk időre, még utána a supervisorok is megnézik és -esetünkben- gyakran visszaküldenek még egy körre. Igazából az a szomorú, hogy még igazuk is van általában. Végül kb 3 órával a többiek után mi is befejeztük. Este még hivatalosak voltunk a szemben levő pubba Pierreékkel, ja és persze a francia bojcik is invitáltak valami amazing night clubba, de végül a pubos megoldást választottuk. Szívtuk is a fogunk, hogy jajj ott muszáj valamit rendelni, megint bukunk vagy 3 fontot. :) Végül az elvileg szar zene miatt csak az utcán dumáltunk egyet. Nagyon jó fejek (Pierre és Mercedes a spanyol csajszi). Mercedes nem nagyon tud angolul, de már most sokat fejlődött. Velünk ellentétben őt ez semmiben nem gátolja, mondhatni be sem áll a szája. Vicces, hogy a nyelvi nehézségek ellenére is abszolút megértettük egymást és egy hullámhosszra kerültünk. 

Ma (szombat!) sajnos megint meló volt, de öröm az ürömben, hogy csak 9:30-ra kellett mennünk. Ma már dolgozhattunk együtt, talán így kicsit gyorsabbak voltunk, mert könnyebb ketten áthúzni azt a bazi nagy ágyneműt. Persze azért a végén még megleptek miket egykét surprise-al, így a kicsekkolás nem volt sokkal hamarabb mint tegnap. Amúgy kicsit tényleg gagyik vagyunk. Ma például elhagytuk az egyik kulcsunk, ami elég cink, mert mindenhova be lehet vele menni. Reméljük holnap nem arra megyünk, hogy kiraboltak 10 szobát. Utána a főnökünktől (akit nem kedvelünk, pedig nincs vele baj, szóval már igazi felnőttek vagyunk) megkaptuk azt, hogy ha visszakérdezünk ne úgy hogy "what?" mert egy menedzser erre ki is rugathat, hanem úgy, hogy pardon. 

Kérdezem én, kedves cseh kolléganőm melyik módját használja a visszakérdezésnek?! Kaptunk még néhány hasonló megjegyzést, tehát lehet ellenszenvünk kölcsönös Bettyvel (főnök). 

Munka után 6ra (najó utána azért hesszeltünk még egy órácskát az ebédlőben) már egyből mentünk Miloszhoz a találkozóra. Kicsit eltévedtünk, (ja már biciklivel járunk, de ezt majd részletezem) ezért késtünk 20 percet. Végül bejutottunk, ahol már hírenyoma sem volt Milosznak, egy nagyon kedves kis családocska nyitott ajtót. Az ő házuk ez (Milosz a barátjuk) és épp költöznek ki. Volt ott vagy 4-5 gyerkőc, fürdőbe is benéztünk épp két gyerek a kádban, szóval igazán nosztalgikus hangulat fogott el minket. Az apuka nagyon jó fej volt, a ház meg istenkirály! Reméljük nem baj, hogy kevés időre maradunk. Ezt az apró infót még nem említettük Milosznak. Ezután elgurultunk a partra, ahol nagyon jól sütött a nap. Valószínű ha sütni fog elég jó lesz, mert most 7kor, felhőkön át is erős volt. Ücsörögtünk egy kicsit, megérintettem először a vizet, vagyis inkább csak a habját. Pár hét és abszolút jó lesz ez. :) Ezután hazatekertünk és ma csak pihenünk. Holnap lesz egy össznépi találka. Az írek, Pierre, Mercedes meg talán Mateusz. 

Visszatérve a biciklizésre: odafele első nap tök jó idő volt, a part mellett még minden sima volt, de ezután befordultunk a főútra, ami hát kifejezetten emelkedős. Ezt az akadály a Csilla bicaja már nem igazán vette be (persze, a bicaj..),  szóval vegyesben toltuk is. Igazából ez az emelkedő még nem is volt emelkedő a mai házkereső útunkon találtakhoz képest. Szóval, ha ez a ház lesz a befutó, gyúrosakként megyünk haza. Amúgy kisebb röhögőgörcsöt kaptam, amikor Csilla ment előttem az emelkedőn. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Igaz, én meg azért voltam hátul mert már nem bírtam.. :)

Ja amúgy a leenás story vége az lett, hogy kapott egy sms-t, hogy nem megyünk, de azért köszi. bye

Továbbá igazi angolkák lettünk: tegnap fél óráig spontán dumáltunk az időjárásról, és már a fontot sem számoljuk át forintba.

Jóéjt! (rossz időt ír ki amúgy a blog)