Magyar billentyűzet juhúúú! (Sikerült csatlakozni a hostel wifi-jére.)
Szóval a nagy barátkozások közepette a Dóri megemlítette Matheusznak, hogy van egy olyan lakás alternatíva, ahová ő is jöhetne. Azt gondolta, hogy úgysem értette meg, ezért eléggé meglepődtünk amikor megjelent reggel, hogy akkor ő is jönne lakásnézőbe. Szóval felkerekedett a kis csapat a bőröndökkel, de a lelkesedés nem tartott olyan sokáig. A hely félelmetes volt, és az arab tulaj is elég átverősnek tűnt, szóval örültünk hogy élve kijutottunk. Az előző napi 7 órai találkozónk átcsúszott másnap 11-re (a telefonálás nagyon nehéz, általában csak sodródunk az eseményekkel, szóval nem tudjuk hogyan és miért), ezért elhagytuk lengyel barátunkat.
Érdekesség: miután elmondtuk Matheusznak, hogy a hozzá hasonló arcokat (azt mondta alszik a földön, de internet mindenképpen kell a lakásba) Magyarországon kockának hívják, azt mondta el kell jönnie egyszer.
Az india csaj (igen, elég színes a város), aki az egyik szobáját akarta kiadni, jófejnek tűnt, szóval úgy döntöttük kivesszük. Annyi volt a probléma, hogy szüksége volt igazolásra a munkahelyünktől, amit mi csak hétfőn kaphatunk, amikor elkezdünk dolgozni.
Így a lakásban hagytuk a bőröndöket, és homelessek lettünk. Mivel a hétvégén a hostlekben háromszoros árakkal dolgoznak, úgy gondoltuk egy sunrise-party igazán jó lenne. Másnap 14:00-kor tudtunk becsekkolni a hostelbe, tehát lenyomtuk életünk egyik leghosszabb éjszakáját.
Kicsit nehezítette a helyzetünket, hogy 1.eleve nagyon fáradtak voltunk 2.a magunkkal cipelt hátizsák nem növeli a bulihangulatot 3.nagyon hideg volt. Viszont sikerült felfedeznünk az éjszakai Brightont, a maga érdekességeivel.
Az egész város be volt öltözve, mint később megtudtuk, "csak úgy". Az itteni emberek más hőháztartással rendelkeznek, amikor mi három pulcsiban, kabátban fagyoskodtunk, simán elmentek mellettünk trikós fiúk, és kisuhás lányok. (Mellesleg, úgy tűnik, itt nem létezik a "nem áll jól" kategória, pedig egy kis önkritika sosem árt.)
Ezen az éjszakán:
- eljutottunk a homoszexuális negyedbe
- sikerült bezúznuk egy privát szülinapi buliba
- ország-városoztunk egy igazi angol pubban
- a város szinte összes nevezetességét megtaláltuk
- megnéztem a napfelkeltét a tengernél (csak Csilla - kisebb családi konfliktus)
- kaptam egy meghívást a hotelszobájába egy indiai sráctól (ezt lehet elhamarkodottan, de visszautasítottam)
- újfent rossz pontot szereztem egy idegennél, mert nem láttam a Star Warst
- a Dóri aludt a mekiben és Brighton főutcáján
Végül hihetetlen módon sikerült túlélnünk az éjszakát, és vasárnap visszatértünk a hostelba.
Kezdtünk sínen lenni, de úgy tűnik nálunk nem mennek simán a dolgok...
+ Itt vasárnap Apák napja volt. Minden bolt kirakata tele volt "Apunak szánt" ajándékokkal, feliratos pólók, lufik, minden ami kell. Kapitalista boltosmaffia akcióban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése