Dolgos hétköznapok

Az international partyra végül nem jutottunk be, vagyis náluk az ingyenes 2 Ł-ot jelent, ezért kihagytuk. Még indulás előtt 3 francia srác elmakogta nekünk, hogy tudjuk-e hol van jó buli, mi mondtuk, hogy mi erre megyünk, nem igazán reagáltak semmit, mondjuk az angoljuk elég kifogásolható volt. Kis csevejünk alatt megleptük őket a hírrel, hogy Magyarországnak önálló nyelve van, a magyar. Igaz mentségükre szóljon, hogy fővárosunkat kapásból tudták. Amúgy vicces figurák voltak, egy idióta, aki mindig beszélgetni akart, de érthetetlen akcentusa volt, egy afro-amerikai, aki tudott angolul, de csak a helyzetet mentette a haverja után, a harmadik pedig, akiről pár napig azt gondoltuk, hogy nem csak angolul, de franciául sem tud. Egészen máig boldogítottuk egyymást. Az international buli után nagy lelkesen mesélték, hogy ők találtak egy amazing international partit.. Hát ezek szerint nem értették előző napi beszélgetésünk nagy részét.

Másnapunk még szintén offos volt, gondoltuk majd egész nap lakást keresünk. Reggel elfogyasztottuk első reggelinket a hostelban, utána Csilla bele is vetette magát a kutatásba, de én inkább szundítottam még egyet. (Dóri). A lakáskeresés végére rájöttünk, hogy talán mégis a Leena lenne a legjobb. Beszéltünk is vele, hogy majd utaljuk a pénz, meg holnap tali. De igazából nem igen akartunk odaköltözi. Este még gondoltunk egy ilyen hosteles megoldásra is, hogy egy másik hostelban olcsón lehet sokat maradni. Meg is néztük, de csak július 17-től tudnánk odamenni. Kicsit már reménytelennek láttuk a helyzetet, de eszünkbe jutott Milosz. Ő az, akit a Csilla már az előző bejegyzésben ígéretesként emlegetett (a találkozó átcsúszott szombatra). Kicsit nyugotabban hajtottuk álomra a fejünket.

Másnap (péntek) volt első önálló munkanapunk. Ugyanazzal a trolival kellett dolgoznunk, de szigorúan külön. A troli megpakolása is már felemésztett egy jó órát és a takarítás is meglehetősen lassan ment mindkettőnknek. Magamról elmondhatom, hogy többször is megfordult a fejemben, hogy továbbállok. Mellesleg nem elég, hogy csomó szobát meg kell csinálnunk időre, még utána a supervisorok is megnézik és -esetünkben- gyakran visszaküldenek még egy körre. Igazából az a szomorú, hogy még igazuk is van általában. Végül kb 3 órával a többiek után mi is befejeztük. Este még hivatalosak voltunk a szemben levő pubba Pierreékkel, ja és persze a francia bojcik is invitáltak valami amazing night clubba, de végül a pubos megoldást választottuk. Szívtuk is a fogunk, hogy jajj ott muszáj valamit rendelni, megint bukunk vagy 3 fontot. :) Végül az elvileg szar zene miatt csak az utcán dumáltunk egyet. Nagyon jó fejek (Pierre és Mercedes a spanyol csajszi). Mercedes nem nagyon tud angolul, de már most sokat fejlődött. Velünk ellentétben őt ez semmiben nem gátolja, mondhatni be sem áll a szája. Vicces, hogy a nyelvi nehézségek ellenére is abszolút megértettük egymást és egy hullámhosszra kerültünk. 

Ma (szombat!) sajnos megint meló volt, de öröm az ürömben, hogy csak 9:30-ra kellett mennünk. Ma már dolgozhattunk együtt, talán így kicsit gyorsabbak voltunk, mert könnyebb ketten áthúzni azt a bazi nagy ágyneműt. Persze azért a végén még megleptek miket egykét surprise-al, így a kicsekkolás nem volt sokkal hamarabb mint tegnap. Amúgy kicsit tényleg gagyik vagyunk. Ma például elhagytuk az egyik kulcsunk, ami elég cink, mert mindenhova be lehet vele menni. Reméljük holnap nem arra megyünk, hogy kiraboltak 10 szobát. Utána a főnökünktől (akit nem kedvelünk, pedig nincs vele baj, szóval már igazi felnőttek vagyunk) megkaptuk azt, hogy ha visszakérdezünk ne úgy hogy "what?" mert egy menedzser erre ki is rugathat, hanem úgy, hogy pardon. 

Kérdezem én, kedves cseh kolléganőm melyik módját használja a visszakérdezésnek?! Kaptunk még néhány hasonló megjegyzést, tehát lehet ellenszenvünk kölcsönös Bettyvel (főnök). 

Munka után 6ra (najó utána azért hesszeltünk még egy órácskát az ebédlőben) már egyből mentünk Miloszhoz a találkozóra. Kicsit eltévedtünk, (ja már biciklivel járunk, de ezt majd részletezem) ezért késtünk 20 percet. Végül bejutottunk, ahol már hírenyoma sem volt Milosznak, egy nagyon kedves kis családocska nyitott ajtót. Az ő házuk ez (Milosz a barátjuk) és épp költöznek ki. Volt ott vagy 4-5 gyerkőc, fürdőbe is benéztünk épp két gyerek a kádban, szóval igazán nosztalgikus hangulat fogott el minket. Az apuka nagyon jó fej volt, a ház meg istenkirály! Reméljük nem baj, hogy kevés időre maradunk. Ezt az apró infót még nem említettük Milosznak. Ezután elgurultunk a partra, ahol nagyon jól sütött a nap. Valószínű ha sütni fog elég jó lesz, mert most 7kor, felhőkön át is erős volt. Ücsörögtünk egy kicsit, megérintettem először a vizet, vagyis inkább csak a habját. Pár hét és abszolút jó lesz ez. :) Ezután hazatekertünk és ma csak pihenünk. Holnap lesz egy össznépi találka. Az írek, Pierre, Mercedes meg talán Mateusz. 

Visszatérve a biciklizésre: odafele első nap tök jó idő volt, a part mellett még minden sima volt, de ezután befordultunk a főútra, ami hát kifejezetten emelkedős. Ezt az akadály a Csilla bicaja már nem igazán vette be (persze, a bicaj..),  szóval vegyesben toltuk is. Igazából ez az emelkedő még nem is volt emelkedő a mai házkereső útunkon találtakhoz képest. Szóval, ha ez a ház lesz a befutó, gyúrosakként megyünk haza. Amúgy kisebb röhögőgörcsöt kaptam, amikor Csilla ment előttem az emelkedőn. Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Igaz, én meg azért voltam hátul mert már nem bírtam.. :)

Ja amúgy a leenás story vége az lett, hogy kapott egy sms-t, hogy nem megyünk, de azért köszi. bye

Továbbá igazi angolkák lettünk: tegnap fél óráig spontán dumáltunk az időjárásról, és már a fontot sem számoljuk át forintba.

Jóéjt! (rossz időt ír ki amúgy a blog)

06.22.

A Dóri a tegnapi bejegyzést kicsit drámaira vette, ezért ma inkább én (Csilla) írok.

A szobatakarítás legfontosabb eszköze a hotelban, a takarítós kiskocsi (trolley). Viszont ezzel csak a kiváltságosok rendelkeznek, így a pórnépnek folyamatosan figyelnie kell, hogy ki van off-on (pihenőnap), és rá kell rohannia a szabad trolikra.

Mivel ez volt az első önálló napunk, korán oda akartunk érni, hogy legyen saját kiskocsink. Persze a felettesünk még nem volt bent, telt az idő, és fogalmunk sem volt, hogyan működik a rendszer. (A nyelvtudás nélküli trénerek még egy átka: csak azt tudjuk, amit meg tudnak mutatni.) Szóval nagy nehezen kiderítettük, hogy az office-ban (ami egy kis lyuk, sok kacattal), ki van függesztve az off-osok listája. Vicces pillanat volt, amikor az egyik lány olvasta fel nekünk a listát; „X, Y, Csilla, Dóra…”. Szóval ma szabadnapunk volt, csak erről nekünk nem szólt senki. Amikor ezt megemlítettük a főnökünknek, szívélyesen mondta, hogy „noproblem”. Örülünk, hogy nem probléma, hogy felkeltünk fél hétkor és átszeltük a fél várost. 

Persze az első meglepetés után nagyon megörültünk, ráadásul holnap is off-osok leszünk, és figyeltek rá hogy mindketten ugyanakkor, szóval végülis jó fejek.  

Tényleg nagyon kellett ez a nap, hogy rendezzük sorainkat, és újra belevessük magunkat a lakás- és biciklikeresésbe.

A Dóri már tegnap telefonált egy Roger nevű férfival, aki el akarta adni az egyik biciklijét. Én mellette ültem, és végighallgathattam, ahogy ötször elismételteti vele a címet, aztán kéri hogy betűzze, megnyit egy word doksit, és beleírja ezt: 21 haysle hsread eltropa. Ez alapján meglepő módon, nem találtuk meg a helyszínt, ezért sms-ben elküldettük vele. A cím helyesen: 21 Hazel Grove, Burgess hill. Mondtam, hogy a telefonálás a legnehezebb.

Kiszámoltuk, hogy az útiköltséggel együtt, ez semmiképpen sem érné meg nekünk, ezért felkerestünk egy korábban ajánlott mindenes boltot. Mivel az angolkönyvek nélkülözik az „A bicikliszervizben” típusú párbeszédeket, eléggé elveszettek voltunk a szituációban, de találtunk két megfelelő bringát, 25 és 30 fontért. A bácsi azt mondta, hogy ad kedvezményt, mert kettőt veszünk, végül mégis 60 fontot fizettünk. Nem igazán értettük, de azért hazaindultunk. Egy utcát haladtunk, amikor befarolt mellénk egy nagy autó, kiugrott belőle a mindenes bácsi, és a kezünkbe nyomott 10 fontot. Véletlenül rosszul mondta, és ezért képes volt utánunk jönni, mikor nyilvánvalóan megtarthatta volna a pénzt. 

Reméltük, hogy a hostelben eltárolhatók új szerzeményeink, amíg kiderítjük, hogy hol a legolcsóbb lakatot venni, de sajnos nincs biciklitároló. Szóval tekerhettünk vissza a mindeneshez, akinél nem tudom hogyan, de sikerült bevágódnunk, ezért egy áráért kaptunk kettő nagyon menő lakatot. Szerintem egy tolvaj előbb menne rá a lakatra. A bicikliket el akarjuk majd adni hazaindulás előtt, de a lakatokat visszük haza.

A „Csilla és a biciklizés”, pedig egy külön történet. Otthon sem vagyok egy Lance Armstrong, de a baloldali közlekedés még jobban bekavar. Még gyalogosan sem az igazi (amikor a sok csomag miatt taxit akartunk fogni, legalább hármat azért mulasztottunk el, mert „van utasa”), de bringával még durvább.

Egyik pillanatban érzem az elveszettséget, kamikaze módon átvágok az autók között, próbálom egyenesben tartani a biciklit (kicsit ferde a bal pedál), aztán fellélegzek, elérem az út szélét, kezdenék rágyorsítani, majd meglátom a húgom megdöbbent arcát a bal oldalról. Jelen esetben a jobb oldal, nem igazán jó.

Lebeszéltünk néhány találkozót holnapra lakásügyben, a legígéretesebb egy sokszobás lakás, közel a meló, felszerelt, korrekt ár… De inkább nem mondok semmit, találtunk mi már ígéretes lakásokat.

Szóval a helyzetünk kezd rendeződni, már nagyon szeretnénk kiköltözni a hostelből (kb. háromszor csekkoltunk ki, de mindig visszatértünk). Az egész olyan átmeneti, amíg még itt lakunk. Bőröndből élünk, sötétben matatva kell reggel elkészülni…

Viszont holnap is off-unk lesz, szóval ma végre kimozdulunk! Valami International Student Party-ba megyünk. (Bár most International Cleanerek vagyunk inkább, remélem azért bemehetünk.)

+ Ma megtudtuk, hogy aki a helyi egyetem alkalmazásában áll, az térítésmentesen tanulhat ott. Ez tényleg minden alkalmazottra igaz (portás, takarító), elég komoly.

Képek

Újra munka és újra lakás

(A mai napot is megírom, de külön posztolom, szóval előbb az előző bejegyzést olvassátok el!)

Ma (kedd) a reggel ugyanúgy indult, 7es kelés, aztán a séta, amit ma már félúttól felváltott a busz. Kicsit drága, de így volt időnk még egy gyors ingyen kávéra is. Legalábbis ezt hittük, de Csilla második munkanapján sikeresen otthon hagyta a munkaruháját, így az után rohangáltunk. (Nyugi, azért a kávét is megoldottuk) Amúgy ruhát nem sikerült szerezni, így egész nap farmerban takarított. Elfelejtettem írni, hogy tegnap nekem még kicsit kellett dolgoznom 2 lengyel (/cseh) nővel, akik borzalmasak voltak, főleg az öregebbik. Reggel nagy kárörvendve láttam, hogy ma a Csilla fog vele dolgozni. De valamilyen úton-módon, kikarattyolta, hogy velem akar, vagy nemtudom mit, de a lényeg, hogy én lettem vele. Ezzel szerintem meg is pecsételődött a napom. És igen, a nő borzalmas volt. Tényleg 2 szót beszél angolul. Kvikk és bizi. Egész nap nyomta nekem a lengyel dumát és még én voltam hülye, mikor nem értettem. Szerintem érezte ellenszenvem, főleg mikor huszadszor mondtam neki, hogy vagy fogja be és egy szót se lengyelül, vagy beszéljen angolul. Utóbb kiderült, a nő cseh... Az ebéd nagyon finom volt, közben a Csilla megosztotta velem, milyen jófej kis csajszival van...

Amúgy a mai nap nagyon bizi volt. Kedves trénerem szerint (elfelejtettem a nevét) bizi bizi bizi, kvik kvik kvik.

Munka után kicsit kiborultam, de gondoltam dejó, megnézzük azt a jó kis házat. Az utca tényleg nagyon közel a melóhoz, a környék meg eszméletlen jó. A legjobb szerintem! Az egész ilyen buli zóna, emberek gangelnek az utcán, fiatalok, zene, és mindenféle szuper butik alternatív, extra cuccokkal. Fel is spanoltuk magunkat, a házat is megtaláltuk... Ekkor felhívtam Gézát, aki nagy bocsánatkérések közepette mondta, hogy kavarodás van, mégsem tudja kiadni.... Hát ilyenkor kicsit eretvágós hangulatba kerültünk, ami talán még most is tart... Felfaltuk a fél mekit... Tehát most újra lakáskeresés. Az idő telik, a pénz megy a hostelre, egyre rosszabb kilátásaink vannak... Ettől függetlenül abszolút nincs rossz kedvünk, ismertek minket, nem vesszük túl komolyan az életet. És boldogít minket a tudat, hogy holnap újra meló, kiszakadunk a gondolatainkból, hisz arra sincs időnk, hogy gondolkozzunk. De legalább már egyedül! Most itt vagyunk a hostelban, mellettünk a két cuki, nyomi, francia szobatárssal. Csilla visszajött a zuhanyzásból és lassan nyugovóra térünk, ahol két munkásember már nyolc óta sötétalszik és mozdulni sem lehet. :) (WTF ez a mellszőr, francia boy?? Csilla voltam.)

Jóéjt

Munka és lakás

Igazából pár nap késéssel írjuk ezt a blogot, így kicsit vicces. Na mindegy jöjjön a tegnap.Vagyis vasárnap a csövezés után már csak aludtunk a hostelban. Másnap reggel 7kor keltünk, mert fél9re mentünk melóba, és egy óra sétát adtunk magunknak, gondoltuk szép kényelmesen be is érünk majd. Sajnos túl kényelmesre vettük a dolgot, így a végén már szaporázni kellett a lépteinket, de azért levonható, hogy a hosteltól egy jó 50 percre van a munkahely.

Tehát a munka. Tele van lengyel cseh és hasonló kelet-európai lányokkal, akik tényleg nem beszélnek angolul. Hát gondoltuk, hogy nem ott fogunk megtanulni angolul, de így inkább felejtünk. A munka takarítás, vagyis inkább tisztának láttatás. Főleg az olyan apróságok miatt, mint a használt poharak sima vízzel és törölközővel való elmosása, néha előtte még a wc-t is azzal mossák... Najó azért azt csak nem ... :) Mindketten egy-egy lett csajt kaptunk trénernek (mert első 2 nap tréning) később magyar kollégáinktól megtudtuk, hogy a két legelvetemültebbet. Azért megnyugtatott minket, hogy nem az ő tempójuk az alapkövetelmény.
De összességében nagyon fárasztó, főleg ha ágynemű csere is kell. De van jó része is, az EBÉD. Nagyon finom, kicsit harcolni kell a jobb falatokért, de eddig jók vagyunk. Utána újra munka, ami tegnap kicsit rövidebb volt  hála Sztahanov tempójú munkatársainknak.
A munkaerő körübelül fele magyar, ami nagy segítség, - igaz ellenkező esetben nem a mi angolunk lenne a hiba - egyből le is csaptak ránk, hogy magyarok! Mondjuk érthető a sok magyar, itt minimálbérből abszolút jól lehet élni, sőt még félre is lehet rakni. Ha kicsit is anyagiasabbak lennénk, már csak látogatóba mennénk haza.
Itt kell megjegyeznem, hogy a tévhitekkel ellentétben nem drágább mint Magyarország, egyefene Budapest. Pedig elvileg a 2. legdrágább brit város. Ezt kifejteném. A turkálós márkáink itt sem kerülnek többe, csak nem használtak. A  munkához visszatérve, végtelen forrócsoki, kávé, tea... ja és a szobákban talált cuccok.(ma csilla irish green apple, nagyon finom alkoholja, sör, kesz, és pohárkészlet!műanyag)

Munkaután felhívtuk Leenat - igaz a munkaigazolást nem kaptuk meg - Leena amúgy akinél a szobát akartuk kivenni. Gondoltuk útközben még kivesszük a számláról a szükséges pénzt (első lakbér, deposit) és lefénymásoljuk az útleveleinket. Leena nagy szorgalmasan haza is sietett, mi meg megint eltököltünk, aztán meg nem tudtunk kivenni pénzt. Mire hívtuk volna telefonon már két sms-ünk volt tőle, egy hogy hazaért, a másik meg, hogy már el is kellett mennie. Ezután nagy idegbetegen bementünk egy netcafeba, mellesleg volt ott már minden, mert az összes létező telónk merülőben volt, az internetes kódunkat pedig nem tudtuk, hogy valahogy legalább utalni tudjunk. Szóval már nem voltunk jó idegállapotban, ja meg Leena még azt is írta, hogy beköltözhetnénk aznap.
Nagy bánatunkban elkezdtünk gumtreen újra szállást keresni. Kb az első hirdetés tök jónak is hangzott, Geza volt a feladó. Felhívtuk, és persze magyar volt. (mondta, hogy már a hellomból gondolta, hogy magyar vagyok, -Dóri- ez szomorú. Amúgy nagyon jó fej volt, le is beszéltünk egy másnapi találkozót, pénzileg is jobb volt mint Leena, 5 percre a munkahelyünktől, és még magyar is, ami - valljuk be- ennyi keverés után már jól esett. De még előttünk áltt a nagy feladat, a mindig higgadt, de már ideges Leenanak megmondani, hogy köszi a csomagmegőrzést, de nem jövünk. Persze csak a pénz miatt... Odaértünk és persze a nagy hajléktalan, szomorú lányok szerep lejátszása előtt röhögőgörcsöt kaptunk a liftben. Ez kicsit nehezített a dolgot, de jó színjátszósok lévén hiteles volt az alakítás (legalábbis reméljük). Leena nagy együttérzően búcsút vett tőlünk, cuccainkat sértetlenül visszaszolgáltatva. Ezután visszajöttünk a hostelba, ahol végre már sikerült a netet is beüzemelnünk. Este már nem volt erőnk sehova menni, hála hogy kint vagyunk a rákban, ja és persze a 8 órás munka. :)

3. nap

Magyar billentyűzet juhúúú! (Sikerült csatlakozni a hostel wifi-jére.)

Szóval a nagy barátkozások közepette a Dóri megemlítette Matheusznak, hogy van egy olyan lakás alternatíva, ahová ő is jöhetne. Azt gondolta, hogy úgysem értette meg, ezért eléggé meglepődtünk amikor megjelent reggel, hogy akkor ő is jönne lakásnézőbe. Szóval felkerekedett a kis csapat a bőröndökkel, de a lelkesedés nem tartott olyan sokáig. A hely félelmetes volt, és az arab tulaj is elég átverősnek tűnt, szóval örültünk hogy élve kijutottunk. Az előző napi 7 órai találkozónk átcsúszott másnap 11-re (a telefonálás nagyon nehéz, általában csak sodródunk az eseményekkel, szóval nem tudjuk hogyan és miért), ezért elhagytuk lengyel barátunkat.
Érdekesség: miután elmondtuk Matheusznak, hogy a hozzá hasonló arcokat (azt mondta alszik a földön, de internet mindenképpen kell a lakásba) Magyarországon kockának hívják, azt mondta el kell jönnie egyszer.

Az india csaj (igen, elég színes a város), aki az egyik szobáját akarta kiadni, jófejnek tűnt, szóval úgy döntöttük kivesszük. Annyi volt a probléma, hogy szüksége volt igazolásra a munkahelyünktől, amit mi csak hétfőn kaphatunk, amikor elkezdünk dolgozni.
Így a lakásban hagytuk a bőröndöket, és homelessek lettünk. Mivel a hétvégén a hostlekben háromszoros árakkal dolgoznak, úgy gondoltuk egy sunrise-party igazán jó lenne. Másnap 14:00-kor tudtunk becsekkolni a hostelbe, tehát lenyomtuk életünk egyik leghosszabb éjszakáját.

Kicsit nehezítette a helyzetünket, hogy 1.eleve nagyon fáradtak voltunk 2.a magunkkal cipelt hátizsák nem növeli a bulihangulatot 3.nagyon hideg volt. Viszont sikerült felfedeznünk az éjszakai Brightont, a maga érdekességeivel.
Az egész város be volt öltözve, mint később megtudtuk, "csak úgy". Az itteni emberek más hőháztartással rendelkeznek, amikor mi három pulcsiban, kabátban fagyoskodtunk, simán elmentek mellettünk trikós fiúk, és kisuhás lányok. (Mellesleg, úgy tűnik, itt nem létezik a "nem áll jól" kategória, pedig egy kis önkritika sosem árt.)

Ezen az éjszakán:
- eljutottunk a homoszexuális negyedbe
- sikerült bezúznuk egy privát szülinapi buliba
- ország-városoztunk egy igazi angol pubban
- a város szinte összes nevezetességét megtaláltuk

- megnéztem a napfelkeltét a tengernél (csak Csilla - kisebb családi konfliktus)
- kaptam egy meghívást a hotelszobájába egy indiai sráctól (ezt lehet elhamarkodottan, de visszautasítottam)
- újfent rossz pontot szereztem egy idegennél, mert nem láttam a Star Warst

- a Dóri aludt a mekiben és Brighton főutcáján

Végül hihetetlen módon sikerült túlélnünk az éjszakát, és vasárnap visszatértünk a hostelba.
Kezdtünk sínen lenni, de úgy tűnik nálunk nem mennek simán a dolgok...

+ Itt vasárnap Apák napja volt. Minden bolt kirakata tele volt "Apunak szánt" ajándékokkal, feliratos pólók, lufik, minden ami kell. Kapitalista boltosmaffia akcióban.

2.nap

Második napon gondoltuk belevetjuk magunkat a szálláskeresésbe, ezért a meglepoen korai kelés (esetemben ritka ez ,amugy Dóri vagyok) utan el is kezdtuk a telefonálgatást. Itt szembesultunk méginkább azzal, mennyire not funny dolog is ez. Kaptunk egy-két visszautasitást, a legtobb hely már gone (kiadva) vagy hosszabb idore keresnek lakót. Egy jónak tuno meetinget sikerult lebeszélnunk aznap este 7re.

Ezután nagy lelkesen elindultunk a Jurys Innbe, (munkahelyunk) gondoltuk mit nekunk 6km? Hát általában sem lenne mit nekunk kategória, de a kellemes brightoni idoben még kevésbé. A tenger mellett mentunk (most mar tosgyokeres brightoniként tudjuk ez oreg hiba, mert a szél még jobban fúj ott), a táj nagyon szép, meg a házak, meg minden. Az arcok elég furák de ezt majd This is England rovatunkban részletezzuk.
A szálloda megtalálása meglepoen konnyen ment, ott sima is volt minden. (és Mama, igen az egyetlen dolog amit vinnunk kell az a munkaruha! Ami teljes fekete szerkót jelent.)

Hazafelé egyre jobban kezdtuk érezni a shopping mallok elonyeit, a lovely kis boltok helyett egybol be is zuztunk az elso elénk kerulobe. Természetesen az idojaras miatt.
Egy meglepo kutatás eredménye feltárta, hogy az angol tescocban nincs esernyo. A kutatást mi vegeztuk.

Telik a netcafe idoo!!

Átkoltoztunk a 12 ágyas szobába, ott volt két ír csaj, nagyon jó fejek, Joy és Saorla. Este még vadásztunk netre, persze a doglott dugattyuval nem nagyon jott ossze, ezért nagy fogszívások kozepette, feloltoztunk jegverem szobankban (utólag kiderult hidegebb mint kint!) és elindultunk a brightoni éjszakába. Ez egészen a szemben levo pubig terjedt, ahol a hostelesekkel találkoztunk.Egy bules koncert volt ala 50es bácsik, a hely tele kozépkoruakkal. A pubban nem lehet cigizni és a személyit is elkérik. Legalábbis azt hallottuk.:)
Az új barátaink; Pierre from France. Világjáró. Mateusz from Poland. Nem érti az angolt, de ahhoz képest beszéli. És a két ír csaj. Mindenki munkát keres ugyhogy mi lettunk a dolgozó lokálhírók. Tori, foci minden volt ott.
Na letelik az ido, most megyunk.
To be continued...

06.16.

Harmadik napunkat toltjuk Brightonban. Eddig nem jelentkeztunk, néhány technikai akadály miatt. Eloszor nem tudtuk használni a magunkkal hozott átalakítót (itt más alakú a konnektor), aztán amit vettunk az elromlott, de igazából a laptopunk nem érzékelte a hostel wifijét, tehát esélytelenek voltunk.
A torténet valójában már hónapokkal ezelott elkezdodott, amikor kitaláltuk, hogy jó lenne kimenni Angliába. Ezután írtunk pár (millió) e-mailt, és valami csoda folytán szereztunk munkát Brightonban. Az angolunkat eros kozépfokúnak gondoltuk, itt bebizonyosodott, hogy még van hova fejlodni.
(A blog címe a családban használt gyujtonevunk, mi vagyunk a "Kicsik", két idosebb tesónk pedig a "Nagyok".)

A gépunk június 16-án indult Pozsonyból. Helyi ido szerint 11:30-kor erkeztunk meg a Stansted reptérre. Nagyon erdekes volt, a landolás pillanatában azonnal megcsapott minket a szakadó eso,  tudhattuk, hogy jó helyen járunk.
Innen eljutni Londonba tobb mint másfél óra volt. Az út tobbnyire azzal telt, hogy feszultunk az angol kiejtésen, és a bal oldali kozlekedésen. Ezek olyan dolgok, amikrol már eddig is rengeteget tudtunk, éloben szembesulni vele mégis nagyon vicces volt. A kiejtésnek koze sincs az angol órán tanultakhoz, eleinte nagyon nehéz volt megérteni. A bal oldali forgalom pedig okozott néhány veszélyes pillanatot, foleg hogy Brightonban kevés a zebra.
Londonba érve szerencsére kezdett kisutni a nap, így kitaláltuk, hogy mielott tovabbmegyunk, még Londonban is jarunk egyet. Lelkesedesunk a fejenként 30 kilós csomagjaink megemeléséig tartott, szóval Londonról nem sokat tudunk mondani (még). Hihetetlenul nagy, és nagyon hangulatos.
További 2 óra buszozás után érkeztunk meg Brightonba. Fogalmunk sem volt, hogy hol kell leszállni, így egy fura sráctól kértunk segítséget. Megígérte hogy majd a végálomáson elmagyarázza, hogy merre van a hostelunk. Neki sikerult annyira mélyen elaludnia, hogy nélkulunk még most is a buszon ulne. Út kozben magyarok is felszálltak a buszra (kicsi a világ). A buszon amúgy alapfelszerelés a WC, a biztonsági ov, és a borulesek.
Tehát, ott álltunk valahol Brightonban, térkép nélkul, a hostelunk címét nem ismerve (a Dóri volt a hostel felelos...), segíto szándékú emberekkel korulvéve (akiket sajnos nem értettunk és viszont). Nagy nehezen felkeveredtunk egy buszra (elozetes megallapításom, miszerint Brighton besétálható, tévesnek bizonyult). Viszont nem tudtuk, hogy hol kell leszállnunk. A buszsofor használhatatlannak bizonyult (szornyu, hogy O" néz hulyének), ezután egy hajléktalan bácsihoz fordultunk, aki arabul kezdett el magyarazni (valójában angolul), de  nem ismerte az utcát, amit kerestunk. Ekkor egy bajszos néni sietett segítségunkre, aki a mogotte ulo nénivel kezdett el diskurálni. Ekkor a néni megkérdezte, hogy milyen nyelven beszélek (Csilla). A választ, hogy angolul, gúnyos kacaj kovette hátulról egy bácsitól (nem vonok le semmilyen kovetkeztetést. A bábeli zurzavart, egy fiatal pár mentette hátulról, akik megnézték interneten, és elmagyarázták merre kell mennunk. A busznyi segítoszándék ellenére ezek után még tobb órás bolyongás után találtuk meg a hostelt, elég rossz idegállapotban. A 16 ágyas szobánkba az elso belépo ember természetesen egy magyar srác volt, aki sok infóval tudott szolgálni, mivel már két éve kint él.
Így a másnapi lakás megbeszélésunket lemondtuk, mivel rájottunk, hogy távol van a munkahelyunktol. Az elso napunk nagyon jól sikerult, a tengerparton elfogyasztott vacsi után kiváncsian vártuk a másnapi kalandokat.

Elso bejegyzés

Szereplok:
Csilla ( Dóri novére, 20 éves egyetemista)
Dóri ( Csilla huga, 18 éves gimnazista)

Helyszin:
Brighton UK

Ido:
2011. junius 16. - augusztus 15.