Brighton és a buli

(Az előző bejegyzésben leírtam, mi a helyzet velünk, azt is olvassátok el!:))

Tehát a brightoni éjszaka! Már az első bulink furcsán indult, mivel mindenki be volt öltözve. Azóta ezzel a jelenséggel szinte az összes buliban találkozunk. Mondtuk is, hogy akkor leszünk igazi brightoniak, ha majd a beöltözés híre hozzánk is eljut. Hát, akkor még nem vagyunk azok. Eleinte gondoltuk, a lányok csak azért néznek ki ribancosan, mert hát ha beöltözés van, és valahogy mindenki r*bancnak öltözik. De nem. Nekik ehhez nem kell ok. Ha valaki meg nem ribis, akkor fullos koktélruciban nyomja, séró belőve, tökéletes smink. Kicsit szerintünk a fiúk már immunisak is erre, de hát érthető. A 15 centis platform az alap, ezért a tánc inkább csak tipegésnek nevezhető. A legjobb az volt, hogy a spanyol buliba felvettünk két ilyen csinibb egyberuhát (az angol szerkókhoz képest semmi) és ott, mivel a spanyol lányok normálisan vannak felöltözve, szinte mi tűntünk ki.

Általában minden helyre 10ig vagy 11ig ingyenes a belépés, utána olyan 3-5 font között váltakozik. A bulihelyek előtt az utcán szórólapokat osztanak, ezekkel tudsz bemenni a helyre, meg általában van rajta valamilyen pia akció is. De nekünk inkább csak felesleges faírtásnak tűnik, mert a szórólapok fele az utcán végzi.

Visszatérve a 10ig ingyenesre! Most kedden egy számunkra megfejthetetlen jelenségnek voltunk tanúi. Szépen kitaláltuk, hogy melyik helyre fogunk menni, oda is mentünk fél10re, bementünk ingyen és a hely olyan szinten üres volt, hogy el sem hittük. Körübelül még családok vacsoráztak. Mondtuk éjfélig adunk neki esélyt, mert hallottuk, hogy ez egy nagy buli lesz. Erre az emberek 10:00 től elkezdtek tömegesen megjelenni. 

WTF? Nekik tán szégyen ingyen bulizni? Nem hittünk a szemünknek, amikor a hely 11re fullon lett.

Kifejezetten jellemző Brightonra még a HEN (=tyúk, lánybúcsú) party. Körübelül 3 lány- és 3 legénybúcsú a minimum egy buliban. Elég komolyan is van véve a dolog, az összes csajnak és pasinak is valamilyen egyen szerkója van, például a csajoknak a focimez, térdzokni, fekete koktélruha, (és a kötelező gumiférfi). Pasiknak láttunk már kalózosat meg most legutóbb egyen let’s suit up! Elég jól hatott 20 zakós pasi, de közelebbről megnézve csak a HIMYM-es pom-pomlány effektus érvényesült. (Falkában jól néznek ki, de egyenként… no thanks.)

Nem baj fiúk, szép próbálkozás!

A clubbok 3kor bezárnak, ami úgy néz ki, hogy 3:00; villany fel, zene leállít, embereket elküld. Ilyenkor indul be a városi vendéglők második hulláma. Minden kajálda megtelik, tömik magukat az emberek.

Számunkra még meglepő volt, hogy 10 után szesztilalom van. A pubokban nem ülhetsz ki ha piával vagy, a boltok nem árulnak alkoholt, csak a kifejezetten „Off license” helyek, ami valami engedély. Egyik helyen sem lehet dohányozni (nem csak 10 után, soha) és azt kell mondjam, elég jó ez így. Nem kell 3 napig szellőztetni a ruhádat, nem csípi a szemed a füst. Amúgy itt mindenki csavart cigit szív, ami vicces, mivel Brighton olyan szeles, hogy számomra lehetetlennek tűnik megtekerni egy cigit. De nekik elég jól megy.

Most még csapogva összeírom, ami jellemző itt a bulikra.

Szinte minden hely előtt sor áll, mint a filmekben. Biztonsági őr megnézi az ID-t, és 18 alatt nem enged be, mondjuk akkor a brightoniak nagyon jól tartják magukat… És a május a személyimen mindenkinek nehézséget okoz. (Miért nincs rajta számmal is??) A biztonsági őr után kell fizetned, de nem kapsz semmilyen szalagot, vagy pecsétet, szóval nincs ki-be járkálás. Mondjuk mindenhol van kinti rész is. A pia és a cigi is aranyárban megy, és igen, itt is bebizonyosodott, hogy a magyarok mennyire tudnak inni. A helyieknek a rövid ital általában valami likőr, és nagyon mennek ezek a vodka, whiskey már alapból felhígított verzió, borzadványos édes, 2%-os fertelmek.

Amit nagyon megkedveltünk itt, az a cider, ami elvileg van otthon is, bár én még nem nagyon láttam. Itt ez olyan mint a sör. Asszem amúgy valami gyümölcsbor. Olyan 3-5 %-os, nekem olyan női sör lett, mert az igazit nem szeretem.

Hát most így ennyi jutott eszembe, remélem nem hagytam ki semmi furcsaságot.

Life is for living

Mostanság nincs net a hostelban, szóval nem tudom mit írtunk le utoljára, de szerintem a Felmondás 2 lehetett.

Utána az egész hetet a munkakeresésnek szenteltük, ami körübelül 2 órát tett ki. Meglepően hamar fogynak az önéletrajzok… A technikánkon változtattunk, mert észrevettük, hogy a hostelban mindenféle izetlenek is találnak nem olyan rossz melókat. Az új technika az volt, hogy külön váltunk és kicsit dumáltunk is magunkról. Két óráig osztogattunk, aztán meg vártuk, hogy jelentkezzenek.

Meglepő, hogy ez kedden történt és utána igazából egész héten nem is kerestünk melót. Visszagondolva nem is tudom mit csináltunk. Kedden este elmentünk megünnepelni a felmondást, elég jó buli volt, valami spanyol partiba keveredtünk végül, 5kor lefeküdtünk, szóval szerdán egész nap pihiztünk. Csütörtökön csak hesszeltünk, bementünk egy munkaközvetítőhöz, aki valami jöbőbeni gyári munkáról beszélt, intéztünk egy-két papírt, ilyesmik. Pénteken vissza kellett mennünk a papírokkal 11re, meg ki kellett csekkolnunk, mert pénteki sunrise-unk következett, amikoris megcsörrent a telefon. Trrr dobpergés….

Munka! Engem kerestek (Dóri) és a hely valami kis kajálda a parton. Ennyi tudva elindultunk oda, (a legjobbat remélve, a legrosszabbra számítva) és egyből be is állítottak pincérnőnek. A meló igazi álom. A hely egy 30 éve működő kis családi vállalkozás, kellemes hangulat, ingyen ebéd az étlapról, ingyen kávé, süti, ami csak kell. Kevin a fagyis, még tukmálja is a fagyit, a munka maga kellemes, emberekkel érintkezünk (megdicsérték a vendégek az angolom, juppi) és a legjobb; nap végén a kezünkbe adják a 6 fontos órabérnek megfelelő fizetést, semmi lehúzás, 3 naponta egy 10es a borravaló gyanánt (mert ezt egy dobozba gyűjtjük) reggelente meg változó, hogy 10, 11vagy 12re kell menni. A munkatársak is nagyon rendesek, nem gáz ha valamit hibázol, istenkirály! És meglepő módon nagyon elégedettek is velem, ami azért vicces, mert körübelül még a mekis tálcát sem tudom/tudtam felvinni egy lépcsőn. Még kicsit bizonytalan vagyok, de már most sokkal jobban megy. Szóval pénteken dolgoztam is 11től 6ig, kézbe kaptam a pénzt és csak ilyenkor számoltunk utána, hogy sokkal jobban kellett ez a meló mint azt gondoltuk…

Péntek-szombaton lenyomtuk a dupla sunrise-unkat, fel is került a never again listánkra. (ezt a Mutternak nem muszáj említeni ;)) Két nap backpack party, parton alvás, (egyik nap esett!!) nyilvános wc tisztálkodás… Kellemes. Amúgy tényleg csak az a rész nehéz, amikor 3kor bezár a club és a meki csak 5kor nyit. Amúgy sima ügy. J

Vasárnap 3tól másnap 9ig alvás a hostelban, aztán én elmentem melózni. Reggel 10től este 8ig voltam. 10 óra! Yeah! A Csilla addig munkát keresett. Kedden-szerdán ugyanez, de csak 5óra munka. Mivel a Csilla nem talált melót, ezért kitaláltuk, hogy váltogatjuk az enyémet. A főnök simán bele is ment, ezért tegnap kapott tőlem egy rövidke triált. (a Csilla, nem a főnök)

Szóval ma már ő dolgozik. Épp most ment el, én meg a hostelban írom egy word doksiba ezt a szöveget, aztán majd elmegyek a mekibe netezni.

Kedden elmentünk ugyanarra a bulira, amire múlt héten is, elég jó volt, vicces, hogy a spanyolok ennyire beférkőztek a buli életbe. Itt egy sima buliban is annyi őrültséggel találkozunk, amennyivel szerintem Győrben még összesen sem. Ma meg megyünk egy habpartiba. Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle.

Mostanság már eléggé a visszaszámlálós szakaszban vagyunk, hiszen augusztus 15-én repülünk haza. Azért már hiányoztok nagyon! (Akinek nem inge, ne vegye magára. ;))

Ja és remélem már szervezitek a welcome bulinkat!

Az időjárás felháborító! Amióta itt vagyunk egyszer mentem csak bele a tengerbe és az is eléggé erőltetett volt. Alapvetően gyakran van kellemes tavaszi idő, amivel még ki is egyeznénk, na de kérem, nyár van. És egy egész nyár kánikula nélkül azért túlzás. A legrosszabb az egészben, hogy elvileg tavaly milyen nagy kánikula volt… na kösz.

Most még írogatni van kedvem, ezért egy új bejegyzésben megírom a brightoniak bulizási szokásait.

helyzet

Bocsi, de nincs net a hostelban. Mar wordben megirtam a bejegyzest, amint tudom majd fel is rakom.

The show must go on

Megint elég régen jelentkeztünk, pedig történt egy s más a legutóbbi bejegyzés óta…

Az elején lelövöm a poént, hogy ne kelljen figyelnem az igeidőre, szóval; otthagytuk a hosteles munkát.

Alapvetően nem volt vele nagy baj, csak 1., büdös a munka, 2., fő a változatosság.

Délután 5től kellett dolgoznunk egy órát, aztán még este 10 körül rendbe tenni a dolgokat. Az első problémánk az volt, hogy a buliéletünket eléggé kettévágta. Brightonban a clubok nagy része már egy körül bezár, ha mi éjfélig dolgozunk, akkor már sehova nem tudunk menni. Viszont észrevettük azt, hogy a munkát a legjobban akkor tudjuk elvégezni, ha már a vendégek lefeküdtek, ezért ha a buli után kettő körül kitakarítunk, akkor ugyanott tartunk. Ezt telefonon le is egyeztettük a főnökkel, mondtuk, hogy jelenésünk van egy buliban, és elég fontos lenne. Josh (a főnök vagy mi) jellemtelenségét mutatja, hogy nekünk rábólintott, aztán a recepciós csajjal üzent, hogy este 10kor kell kitakarítani, máskor nem jó. 10kor még tele volt a konyha, ezért csak 10.30kor akartunk nekiállni, amikor is észrevettük, hogy valaki már mosogat. Felhívták este 10kor a beugrós csajt Dórát (igen, magyar), mert a recepciós (aki utál minket) nem talált meg (a nappali közepén ültünk a kanapén), és Josh azt hitte mégis elmentünk.

Szóval egy csomó ilyen apróság történt, a főnök folyton figyelt minket otthonról a kamerán (perverz), egyszer például telefonált, hogy látja, hogy a TV előtt ülünk, de miért nincs bekapcsolva. Kapcsoljuk be a zene TV-t, mert az milyen király. Még három vendég volt a nappaliban, és senkinek nem jutott eszébe bekapcsolni. Két perc múlva jött az sms: miért van még mindig kikapcsolva??

Ja, és már napok óta ott dolgoztunk, de a főnökkel még mindig csak telefonon beszéltünk, bár minden egyes nap megígérte, hogy ma benéz (élőben). Aztán amikor egyszer hajnalig kellett dolgoznunk, megjelent. Nem csak a hangja volt buzis, az ember teljesen meleg, a kutyájával lófrál, akinek külön köszönni kell, meg bemutatkozni. Hihetetlenül furcsa, idegesítő mézesmázos stílussal.

A kulcsélmény mégis az volt, amikor vasárnap este nekiálltunk összelapítani a szemetet. Ez egy hatalmas crushernek nevezett gép, amibe be kell pakolni a zsákokat. Nem hangzik olyan vészesen, pedig nagyon az. Tipikusan férfimunka, szerencse hogy ilyen kemények vagyunk.J Ráadásul folyton elromlik, és senki nincs ott, ezért nekünk kell szerelgetni. Nem ijesztgetlek titeket, de nagyon kicsin múlt a karom épsége(Csilla vagyok). Kissé bekapta a gépezet, és beszorította. Ha pánikba eső típus lennék, már lehet nem is élnék, mivel állítólag angol TAJ szám nélkül nem visz el a mentő. Végül kimenekültem, de remélem Josh végignézte otthonról, ahogy sikítozok meg ugrálok. Utána megállapítottuk, hogy megérte volna a fél karomat, ha valami jó kis pert akaszthatunk a nyakukba.

Ja, a kulcsélmény nem is ez volt, hanem az, hogy utána megjelent Josh, és kiakadt, hogy hajnali kettő van, és mi este 10 óta dolgozunk. Nem fogta fel, hogy a szemetet lapítottuk három órán keresztül. Körbemászkált, és mindent lefikázott (itt már nem volt kedves). Kedvenc recepcióslánykánk hozzátette, hogy az a baj, hogy lassúak vagyunk. Végül azt mondta, ha holnap is ilyen lassan és rosszul dolgozunk, akkor el kell válnunk egymástól. És a „body language-ünk” sem tetszik neki, főleg az enyém…

El bírjátok képzelni, három óra szemétlapítás után, hajnali kettőkor, amikor egy buzerátor egy alapvetően undorító hostelben arról magyaráz, hogy a vendégek Tesco zacskóba pakolt cuccai rontják az összhatást, milyen lehetett a testbeszédem. Igen, a legrosszabb passzív agresszív fajta, aki mindjárt lehányja a fényes topánkáját.

Amúgy én tényleg felháborodtam, de továbbléptem volna, viszont a Dóri egyértelműen kijelentette, hogy holnap már nem hajlandó itt dolgozni. Mivel kettőnknek kevés volt a munka, és nem akarnak annyi órabért kifizetni, valószínűleg ők rúgtak volna ki minket. Így hétfőn felhívtuk Josht, hogy kilépünk. Amúgy viccen kívül a legszarabb alak, akivel valaha találkoztunk. Minden piszkos munkát a recepciósokra bíz, ő meg csak bájolog a telefonba.

Nálam amúgy jeletkezett a „most járunk itt utoljára érzés”, mert azért itt is voltak hatalmas arcok. A hidrogénszőke 50es amerikai; a bácsi, aki sapkában és kabátban ül, minden ablakot kinyit és befagyasztja a többieket; a Fiúlány, aki bár fiú, mégis a legnőiesebb jelenség; a Négersrác, aki mintha nem is létezne, és többet takarított mint mi, a Hombár, akin minden véletlenszerű, és folyton csak néz; vagy Utálunk, aki azért nem mosogat el, mert akkor nekünk nem lenne munkánk. És rajtuk kívül sok jófej ember, akik azért hiányozni fognak. Viszont azt vettük észre, hogy mivel mi ott alkalmazottak vagyunk, ezért kevésbé vettünk részt a hostel életében. Kicsit beszűkültünk, szóval tovább kellett lépni!

Most újra munkát keresünk, úgy tűnik már találtunk is valamit. Stratégiát váltottunk és külön keresünk, ez hatékonyabbnak tűnik. Visszaköltöztünk a régi hostelünkbe, nem is akarunk lakásba menni, hiszen csak egy hónap van hátra. Itt újra találkoztunk a régi haverokkal, szóval minden szuper. Rengeteg kalandban van részünk, amik nem annyira alkalmasak arra, hogy egy blogon részletezzük, és azért hagyni kell személyes mesélésre is sztorikat… J

Az idő sajnos már hetek óta nagyon rossz, folyton esős, hideg. Ez az ittenieknek is szokatlan, állítólag tavaly egész nyáron napos volt. 

Queue

Talán most jött el az az idő, amről már az elején sejtettük, hogy el fog jönni valamikor...
Az élet belekerült egy olyan kerékvágásba, amiről részletesen írni már túl naplószerűen hatna. Ezért néha megtűzdeljük az észrevételeinkkel az angolokról/brightoniakról.

Talán ami már a megérkezésünkkor feltűnt, az az angolok sorbanállási szokása. Erre kifejezetten rámondható az angol hidegvér. A sor náluk mindig libasort jelent, még ha egy társaság együtt áll sorba akkor is maximum ketten állnak egyszerre egymás mellett. A sorbanállásnak mindig meg is adják a módját. Imádják kordonokkal 3 kilométerre levezetni a sorbanállás helyét, még a legprimitívebb helyeken is hangosbemondós rendszer van (amilyen, úgy tudom nálunk a keleti-pályaudvaron). Akkor lepődtünk meg igazán, amikor bementünk a McDonald's-ba és az emberek ott is a kasszáktól körübelül 2 méterre, libasorban állnak sorba. A legjobb, hogy a  sor még hajnali 5kor is hibátlan, míg a lábukon alig tudnak megállni. Amúgy ez a rendszer kifejezetten igazságos, mivel nem állhat fenn az a tipikus Murphey-eset, hogy mindig a te sorod halad a leglassabban. Mondjuk néha dühítő, amikor az ember még nem döntött mit akar enni és megpróbál a lehető legtávolabb állni a kasszától, de azért úgy, hogy még el tudja olvasni a kiírásokat és vagy 5 kasszás megkérdezi, hogy mit szeretne. Az pedig kifejezetten kellemes, hogy nem állnak egymás seggébe. Jó meglátás, hogy a sor akkor sem halad gyarsabban ha szétnyomod az előtted állót.

Ezt csak mert nagyon igaz. :)

Hát ma ennyit kaptatok a kis angolkákból. Most kaptok egy kicsit belőlünk.
A munka összességében egy személyes, de mi ketten csináljuk mindig. Csak délután 5től 6ig és este 10től éjfélig kell takarítani a közös helyiségeket. A takarítás teszi ki a legtöbb időt, főleg mivel a mosogatást előszeretettel skippelik. Igaz kint van egy felszólítás, hogy mosogassanak el maguk után, de az a képhez hasonló udvariassággal van megfogalmazva, ez által egy nem angol nyárspolgár számára kibogozhatatlan, hogy most mit is akar. Alapvetően nem tudunk semmit, sőt senki sem tud semmit. A főnökünk egy Josh nevű fantom, akivel még csak telón beszéltünk és a lényegről körübelül sosem mond semmit. Szóval még a mai napig nem tudjuk mi is a feladatunk úgy igazán, mire kéne kifejezetten figyelni,a gyorsaság vagy a tisztaság a lényeg... stb. Ezenfelül az esti recepciós csaj még utál is minket. Elég irritáló egy csajszi de mind1. A munkát most nem részletezem, igazából addig álom meló amíg a szállás ingyenes, de már érezzük a szelét, hogy sajnos ez nem tart örökké. A kevés óraszám miatt most félig-meddig keresünk valami mellékes melót is, de erőteljesen csak félig-meddig. A héten megkaptuk a Jury's Inn-es fizetésünket is, ami nagyon pozitív csalódásként hatott ránk. Terveink szerint ahhoz hozzá sem nyúlunk, csak majd a final nagy shopping alkalmával. A ruhaárak még mindig kiakasztanak minket. A legjobb a Primark nevű bolt, ami egybesűríti több turis márkánkat is. Napszemüvegek, ékszerek,pólok vanna 1Ł-ért, azaz 300ft-ért. Az itteni fizetések mellett, ez nekik semmi lehet. Felháborító.

Munka és lakás vol3

Nagyon régen írtunk, de nem sok említésre méltó dolog történt a héten.
A szomszédos hostelbe bentlakásos housekeepereket kerestek, ami helyzetünkben az álommelónak felel meg. Szóval vittünk át önéletrajzokat, és keddre hívtak minket próbára.
Ez a hostel (SoBo) amúgy jobbnak tűnt, mint a miénk, mivel drágább is, és van konyhája. A próbatakarítás után, sajnos már nem így gondoltuk, mivel nagyon lelakott, és a konyha létezése több koszt is jelent. Főleg, hogy az emberek nem képesek elmosogatni maguk után...
A keddi próbán elégedettek voltak velünk (hála a tapasztalatunknak :)), így csütörtökön és pénteken kellett jönnünk külön-külön.
Az egészben csak az az idegesítő, hogy senki nem tud semmit. A főnök (menedzser Josh) egy fantom, csak telefonon beszéltünk vele, a recepciósok pedig kedvesek, de többnyire használhatatlanok.
Külön-külön is jól "szerepeltünk", ezért Josh nyomására tegnap (szombaton) beköltöztünk. Azt mondta, hogy egy éjszakát az office-ban kell töltenünk, de másnap felszabadul egy négyágyas szoba ahova beköltözhetünk.
Nos, az office valójában egy raktár, amiben egy ágy van. Az első megdöbbenés után, alkalmazkodtunk a helyzethez, este már nekünk kellett takarítani, és az itteni arcokkal is lebariztunk.
Azért volt pár vicces szituáció, például amikor az egyik srác nőnek öltözve indult el bulizni. Olyan rosszabb fajta nőnek. Nem gondoltuk volna, hogy bármin is meglepődünk még Brightonban, de a többi lakó reakciója azért érdekes volt. Szerintem otthon hasonló szituációban összenézünk, kicsit röhögünk, zavarba jövünk stb. De az ittenieknek a szeme sem rebbent, a férfiak hujjogtak, mintha tényleg jó csajt látnának.

Szóval a meló elég jó lenne, de ez a létbizonytalanság nagyon rossz. Rajtunk kívül még három takarító van, így egy kis hostelhez már kicsit sokan lettünk. A főnökkel még mindig nem beszéltük meg a részleteket, és nem értjük miért kellett annyira sürgősen jönnünk, hogy egy kamrába nyomorogjunk egy kemény ágyban.
Most már kaptunk egy szobát, ahova nagy lendülettel bementünk, de tele van cuccal. Aztán bejött egy olasz fazon, aki csak németül beszél, így én nyomtam németül, a Dóri olaszul, aztán a férfi hirtelen átváltott magyarra. Neki ment a legjobban, semmi kétség. Elvileg egy órán belül kiköltöznek, most erre várunk. (És ebben a percben kaptunk tőle egy doboz epret. Gentile!)

A munkát kivéve amúgy a héten nyaraltunk, sétálgattunk a városban. Péntek este találkoztunk a régi hosteles arcokkal, Pierrel és Mercedessel meg az ő ismerőseikkel. Először egy clubba mentünk, amiről hamar kiderült hogy nem a mi stílusunk, így egy pubban kötöttünk ki. Tényleg nagyon hangulatosak az angol pubok!

Amúgy meglepő, hogy a hostel-lakók nagy többsége szintén munkát keres. Míg a  régi hostelünk 19-20 évesekkel volt tele, (akikhez képest az angolunk világbajnok), itt inkább a középkorúak vannak többségben, viszont kevesen jöttek nyaralni.
Ja, mielőtt még elfelejtem! Főnökünk Josh, a ezredik telefonhívásnál elég furcsa kérdéssel fordult felénk. Azt kérte, hogy készítsünk néhány képet a régi hostelünkről, ami ugyebár a versenytársuk. Elég vicces idegenektől ilyet kérni, most azon goldolkodunk, hogy tudnánk a legtöbbet kihozni a "szívességből".

Már két napja nem aludtunk rendesen (szóval bocsánat, ha kicsit zavaros amit írtam), már elég nyűgösek vagyunk.
A város még mindig gyönyörű, az idő most épp napos, tavaszias.

Este megyünk pubozni, reméljük nem kell dolgoznunk, addig pedig még tudunk aludni és beszélni a főnökkel.

:)

Munkanélküliként meglehetősen gyorsabban telnek a napjaink. Pénteken úgy döntöttünk, hogy az egész hétvégét otthonunktól távol töltjük, (jelen esetben ez még mindig a hostel) mert elveinket sértik a magas hétvégi árak. És itt csakis az elvekről van szó. Tehát péntek reggel kicsekkoltunk, leadtuk a bőröndjeinket a csomagmegőrzőben és körübelül még délután 2ig neteztünk a "nappaliban". Amúgy vicces, hogy időközben mi lettünk a veterán lakók (Pierre és Mercedes is kiköltözött) és ez apróbb kedvezményekkel is jár, például olcsóbb volt a csomagmegőrzés. Hehe. A neten találtunk egy ígéretes munkát egy szomszédos hostelban, ami bentlakásos, szóval nagyon jó lenne megkapni. Szép mondat. Szóval oda holnap megyünk valami elbeszélgetésre, szorítsatok! Ezzel a munkával csak az a baj, hogy amióta ráleltünk nem igazán csináltunk semmit a munkakereséssel kapcsolatban, de majd ma bevisszük néhány más hostelba is a CV-inket.

Tehát a kis tripünk úgy kezdődött. hogy bevásároltunk a tescoban, utána a legközelebbi "parkban" elfogyasztottuk uzsonnánkat. A park itt átvitt értelemben egy templom temető kertjét takarja. Ez meglehetősen morbidnak hangzik és hát talán az is. De azzal nyugtattuk magunkat, hogy a szomszédos napozó ember sokkal gázabb nálunk. De arra már nincs mentség, hogy az evés után szundítottunk is egyet. 

Aztán a sziesztánk után lementünk a partra, ahol a volt kollégánkkal, Ádámmal találkoztunk. (Róla tudni kell, hogy no.1 olvasónk. Szia Ádám! :D)

Ezután egy kis züllés a mekiben, utána meg hátizsákos clubbingolás. Elég viccesek lehettünk a fullra kifent arcok között. Este itt minden szórakozóhely előtt megnézik a személyit, szóval kész szerencse, hogy elmúltam már 18. (amúgy Dóri vagyok) Továbbá hajnali 1-2 környékén erőteljesen megindul a clubbok bezárása. Nekünk ez meglehetősen fura, hiszen otthon nem is érdemes 1 előtt elindulni. Hajnali 3 körül találtunk még egy nyitott helyet, Easy a neve. Eleinte valami gay bárnak gondoltuk, de igazából még furább! Az egész hely nagyon kis apró, bent egy nagyon szedett-vedett csapat, és mintha mindenki ismerné egymást. Sajnos nem csináltunk képeket, pedig az mindent vitt volna! Nagyon kedvesek voltak, minket is bevettek az ő kis bandájukba. Ez a hely olyan 4 körül zárt be, utána még átmentünk a mekibe, de 7kor már ragadt le a szemem, szóval elindultunk keresni egy parkot, ahol ledőlhetünk egy kicsit. (Volt nálunk hálózsák.)  

Útközben ránk szállt két srác, feltehetőleg füves állapotban. Főleg, mivel mondták, hogy azok. Hihetetlenül csúnyák voltak! Amikor már fél órája nem akartak elmenni, kicsit idegesek lettünk, de angolul még nem annyira tudjuk megmondani, hogy húzatok már a rákba. Szóval a testbeszédet választottuk és eliszkoltunk. Ezután ledőltünk, az idő nagyon kellemes volt, annyira jó fej Brighton, a legjobb idő. Ever.  Pár óra múlva 2 csövesre keltünk, akik aprót kértek tőlünk. WTF?? Egy parkban alszunk fogkefével, váltóruhával...

Ez 8 óra magasságában történt, ezután lementünk a partra. Ott jól benaptejeztük magunkat és aludtunk. Az idő időközben igazi kánikula lett, a strand megtelt emberekkel. Ilyenkor már csak a hálózsákokon aludtunk, nem benne. Persze egy őrült itt is megtalált minket, de ez betudható a nagy számok törvényének. :) A gyereknek habzott a szája, végig mosolygott és elkezdett valamit énekelni-gitározni nekünk macskahangon. Amúgy kellemes jelenség volt. De megkérdezném, mit szednek az emberek itt, hogy még délelőtt 10kor is a hatása alatt állnak? Igaz sok a bolond, de kedvesek. Nem ragadnak ott egész napra csak 1-2 órára.

Egész napos strandolásunknak meg lett az eredménye, leégtünk. Becsapós az idő, mert a szél fújdogál és nem érzed, ha égsz. Amúgy lehetetlen helyeken égtünk le. Az alkarunk és a vádlink. Szóval naptejezzetek, mert mi azokat pont nem kentük be, ezzel bebizonyítva, hogy hasznos dolog a naptej.

A leégés és az alváshiány megalapozta a hangulatot, szóval zúztunk vissza a hostelbe, nem sunrise-oltunk még egy napot. Úgy érzem jó döntést hoztunk. 

Azt kifelejtettem, hogy este még beszélgettünk egy faszival, aki amikor megtudta, hogy munkát keresünk felajánlott egyet a cégénél. A meló valamiféle házalás. Szóval pont a mi terepünk; angolul tukmálás! Vicces, hogy itt saját problémájukkénk kezelik a miénket. A pasi 20 percig gondolkodott mi lenne a legjobb megoldás, számcsere és egyebek, pedig hallotta az angoltudásunkat. Nagyon rendibendik itt az emberek.

Szombat este csak punnyadtunk, néztünk egy kis himym-et. Vasárnap miénk volt az egész szoba, mert csak 2 spanyol csajszival lakunk együtt. Ezt kihasználtuk és 4ig csak ott hesszeltünk, hajmosás, égett bőrünk kezelése meg hasonlók, amik kifejezetten nehezen elvégezhetők egy 15 ágyas szobában. Délután 4 fele eltekertünk a Brighton Marinára, ami egy jacht kikötő és egy külön kis város. Nagyon szép hely, kicsit mediterrán-kopi a telepített pálmafáikkal, de mi így szeretjük.

Este kifentük magunkat (kárpótlásul a hátizsákos partizásért) és átmentünk a szemben lévő pubba, ahol már korábban felfedeztük, hogy két alkalmazott a hostelből mindig ott van és nem restek minket meghívni egy-két pintre. Kicsit átlátszónak éreztük magunkat, hogy csak az ingyenpia miatt barátkozunk, de őket ez nem hinném, hogy zavarta. Amúgy elég jó fejek, a pub meg mindig tele van öregekkel. Ez hiányzik otthonról, egy kellemes kis hely a középkorúaknak. Hangulatos élőzene, jó társaság. A bácsik mindig mini guinnesst hoztak röviditalként, ami elég vicces, hogy valójában csak valami likőr, ők meg úgy isszák mint a legütősebb cuccot. Amikor már megalapoztuk a hangulatot gondoltuk továbbállunk, persze a bácsik nélkül. Felmentük egy pulcsiért a szobánkba, ahol épp a spanyol csajok iszogattak az ausztrál fiúkákkal. Az ausztrálokat már ismerjük, mert szobatársaink voltak. Nagyon kis lávlik.

Tehát mi is ott maradtunk velük, később meg lementünk a partra. Az összes ausztrál meg van fázva, mert nem bírják az itteni klíimát és náluk a buli annyi, hogy lezúznak a partra, ami itt nem túl meleg este. Olyan fél négy körül mi hazajöttünk, mert már majd' megfagytunk. Azóta még csak aludtunk és reggeliztünk.

Összességében nagyon jó itt minden, nagyon élvezzük. A sok fura ember és helyzet! Mondhatnánk, hogy az angolok írtó furák, de elvileg Brighton különösen az. Lehet van benne valami.

+ Tüntetés volt csütörtökön, mert csökkentették a köztisztviselők nyugdíját. Az egész város átvonult a főutcán táblákkal felszerelkezve. Indokolatlan hatáselemként a melegek mindenhol ott vannak, itt is felbukkant a "fair pension"-ök között a szívárványszínű zászló. Meg néhány jacht-on is ott volt. A NO BBQ táblák is nagyon vicces helyeken vannak kirakva! (A lebetonozott jacht parkolóban ki akarna sütögetni? Az angolok, gondolom.)

+ Megtudtuk, hogy Brighton strandján is homok van, csak itt az nagyobb és keményebb. :)

"Quit"

A legutóbbi bejegyzés óta elég sok minden történt.

Másnap az előzőekhez hasonló lelkesedéssel elhúztuk a belünket a munkahelyre. Azt már mindketten éreztük, hogy nem fogjuk ezt a melót bírni egész nyáron, gondoltuk néhány hetet azért lehúzunk.

A vasárnap nagyon nehezen indult, megkaptuk a listáinkat a kitakarítandó szobákról, és éreztük, hogy ez nem fog menni. Már ott sarkon fordultunk volna, de nem akartunk kiszúrni a többi lánnyal. Aztán egészen kezdünk belejönni, viszonylag gyorsak is voltunk, és a supervisorok is békén hagytak minket, szóval minden jónak tűnt.

Aztán hirtelen megjelent a főnökünk kissé idegesen, hogy pörgessük meg magunkat, mert már mindenki más végzett. Csak akkor néztünk rá az óránkra, és láttuk, hogy mindjárt hét óra. Azért vasárnap este hétkor ott lenni tényleg elég durva, ő is csak akkor mehet haza, ha már mindenki végzett. A kissé feszült légkörben, a többiek segítségével befejeztük a maradék szobákat, aztán bejelentettük, hogy holnap inkább már nem jönnénk.

Ehhez még hozzájött az is, hogy ez volt az első igazi nyári nap, amióta a városban vagyunk, hétágra sütött a nap, a város megmutatta igazi arcát. Végülis Brighton egy üdülőhely, vagy mi.  Hihetetlen, mintha mindenki készenlétben tartotta volna a „nyári felszerelést”. Amikor tízkor elindultunk a munkába még köd volt, fél óra múlva már napsütés. Mégis az egész város a parton volt, az összes bolt, sütöde, fagyizó, napágybérlő kinyitott. Úgy tűnik hozzászoktak már a szeszélyes időjáráshoz.

Este nagyon felszabadultan indultunk el a hosteles arcokkal a partra. Csak a szokásos csapat, kiegészülve egy washingtoni sráccal. Ő az ír csajokkal hamar megtalálta a közös hangot, elég nehéz volt követni a beszélgetést.

Én (Csilla) egy kicsit elmenekültem fotózni, ami egy közeli angol fiúcsapatnak szemet szúrt, ezt heves kalimpálással jelezték. Ezután ottmaradtam velük dumálgatni, ami igazán szórakoztató volt. Megtudtam, hogy Brighton Anglián belül is egy igazán free és furcsa hely, ahol vannak állandó karakterek, például a férfi aki kalóznak képzeli magát, homeless-ek, akiket névről ismernek, óriásbiciklivel közlekedő Joe, és emberek, akik tényleg aranyat keresnek a parton. Itt mindent lehet, ráadásul senki nem bámul meg.

Szóval a fiúk igazán barátságosak voltak, gratuláltak, hogy életem első munkahelyét öt nap után otthagytam, sőt még egy színházi jelenetet is improvizáltak nekem. Ők később továbbmentek a törzshelyükre, ahova mi is velük tartottunk a hostelesekkel.

Közben kiderült, hogy Paulnak (aki a legőrültebb közöttük) van egy kiadó szobája, ami pont jó lenne nekünk. A csapat fele hazaindult, a másik meg valami klubba, szóval mi (Paul, James, Csilla, Dóri) felkerekedtünk, hogy megtekintsük a lakást.

Megérkeztünk hajnali kettő magasságában, még egy lakótárs csatlakozott hozzánk, beültünk a nappaliba, és teáztunk. Elég furcsa szituáció volt. Utána beüzemeltük a „DJ set-et”, előkerült két gitár és egy farkas-sapka, Paul dalt komponált…

A lakás amúgy nagyon jó, az egész egy káosz, és van egy srác, aki a lépcső alatt lakik. Pont, mint Harry Potter.

Már hajnalodott, amikor eljöttünk, és azóta is rajtuk röhögünk. Hihetetlen figurák voltak. Sajnos a lakást októberig akarják kiadni, amibe mi akkor beletörődtünk, de rájöttünk, hogy nagyon jó lenne velük lakni, már az angolunk miatt is. Szóval most a léci-léci stádiumban vagyunk, reméljük megtörjük őket.

Hétfőn bementünk a munkahelyünkre a papírmunka miatt (még hivatalosan nem is dolgoztunk ott), és lezsíroztuk a „búcsú bulinkat”. Ez abból állt, hogy a magyar srác meghívására összegyűltünk sörözni a parton. A lányok nagy részének akkor mutatkoztunk be,  mindenki nagyon jó fej. Voltak lányok Litvániából, Spanyolországból, Brazíliából. Kiderült, hogy legtöbben csak néhány hónapja csinálják, és csak a nyáron. Az első hét pedig mindenkinek nagyon rossz volt, szóval megnyugodhattunk, hogy nem mi vagyunk teljesen bénák (gondolhatjátok, nagyon nyugtalanok voltunk miatta).

Kedden aztán nekiálltunk a munkakeresésnek, most ebben a stádiumban vagyunk. Nagyon optimisták vagyunk, reméljük találunk valamit. Tényleg jó itt nekünk, nem szeretnénk egy ilyen „apróság” miatt előbb hazamenni. Nyomtattunk önéletrajzokat, és gyakorlatilag szórjuk szét a városban. Elvileg nem lehetetlen találni valamit, bár sokan vannak hasonló helyzetben.

Két hete vagyunk a városban, már otthonunkként gondolunk rá, és a nyelvtudásunk is fejlődésnek indult. Már egész jól eltájékozódok (ez nálam nagy szó), és felismerem a különböző pénzérméket. Az angolokat nagyon megkedveltük, persze nem általánosíthatunk, de amikor eddig útbaigazítást kértünk, mindig személyes problémának tekintették. Sokáig gondolkodtak, megkérdeztek másokat, hazafutottak térképért… Én ezt egy sima nemtudommal elintézem, szóval igazán érdekes.