Munka és lakás vol3

Nagyon régen írtunk, de nem sok említésre méltó dolog történt a héten.
A szomszédos hostelbe bentlakásos housekeepereket kerestek, ami helyzetünkben az álommelónak felel meg. Szóval vittünk át önéletrajzokat, és keddre hívtak minket próbára.
Ez a hostel (SoBo) amúgy jobbnak tűnt, mint a miénk, mivel drágább is, és van konyhája. A próbatakarítás után, sajnos már nem így gondoltuk, mivel nagyon lelakott, és a konyha létezése több koszt is jelent. Főleg, hogy az emberek nem képesek elmosogatni maguk után...
A keddi próbán elégedettek voltak velünk (hála a tapasztalatunknak :)), így csütörtökön és pénteken kellett jönnünk külön-külön.
Az egészben csak az az idegesítő, hogy senki nem tud semmit. A főnök (menedzser Josh) egy fantom, csak telefonon beszéltünk vele, a recepciósok pedig kedvesek, de többnyire használhatatlanok.
Külön-külön is jól "szerepeltünk", ezért Josh nyomására tegnap (szombaton) beköltöztünk. Azt mondta, hogy egy éjszakát az office-ban kell töltenünk, de másnap felszabadul egy négyágyas szoba ahova beköltözhetünk.
Nos, az office valójában egy raktár, amiben egy ágy van. Az első megdöbbenés után, alkalmazkodtunk a helyzethez, este már nekünk kellett takarítani, és az itteni arcokkal is lebariztunk.
Azért volt pár vicces szituáció, például amikor az egyik srác nőnek öltözve indult el bulizni. Olyan rosszabb fajta nőnek. Nem gondoltuk volna, hogy bármin is meglepődünk még Brightonban, de a többi lakó reakciója azért érdekes volt. Szerintem otthon hasonló szituációban összenézünk, kicsit röhögünk, zavarba jövünk stb. De az ittenieknek a szeme sem rebbent, a férfiak hujjogtak, mintha tényleg jó csajt látnának.

Szóval a meló elég jó lenne, de ez a létbizonytalanság nagyon rossz. Rajtunk kívül még három takarító van, így egy kis hostelhez már kicsit sokan lettünk. A főnökkel még mindig nem beszéltük meg a részleteket, és nem értjük miért kellett annyira sürgősen jönnünk, hogy egy kamrába nyomorogjunk egy kemény ágyban.
Most már kaptunk egy szobát, ahova nagy lendülettel bementünk, de tele van cuccal. Aztán bejött egy olasz fazon, aki csak németül beszél, így én nyomtam németül, a Dóri olaszul, aztán a férfi hirtelen átváltott magyarra. Neki ment a legjobban, semmi kétség. Elvileg egy órán belül kiköltöznek, most erre várunk. (És ebben a percben kaptunk tőle egy doboz epret. Gentile!)

A munkát kivéve amúgy a héten nyaraltunk, sétálgattunk a városban. Péntek este találkoztunk a régi hosteles arcokkal, Pierrel és Mercedessel meg az ő ismerőseikkel. Először egy clubba mentünk, amiről hamar kiderült hogy nem a mi stílusunk, így egy pubban kötöttünk ki. Tényleg nagyon hangulatosak az angol pubok!

Amúgy meglepő, hogy a hostel-lakók nagy többsége szintén munkát keres. Míg a  régi hostelünk 19-20 évesekkel volt tele, (akikhez képest az angolunk világbajnok), itt inkább a középkorúak vannak többségben, viszont kevesen jöttek nyaralni.
Ja, mielőtt még elfelejtem! Főnökünk Josh, a ezredik telefonhívásnál elég furcsa kérdéssel fordult felénk. Azt kérte, hogy készítsünk néhány képet a régi hostelünkről, ami ugyebár a versenytársuk. Elég vicces idegenektől ilyet kérni, most azon goldolkodunk, hogy tudnánk a legtöbbet kihozni a "szívességből".

Már két napja nem aludtunk rendesen (szóval bocsánat, ha kicsit zavaros amit írtam), már elég nyűgösek vagyunk.
A város még mindig gyönyörű, az idő most épp napos, tavaszias.

Este megyünk pubozni, reméljük nem kell dolgoznunk, addig pedig még tudunk aludni és beszélni a főnökkel.